ARB ADATVÉDELMI KONFERENCIA no.3.
5 éves a GDPR
2023. május 24. 9.00 – 16.30
Helyszín: Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ
(1143 Budapest, Stefánia út 34-36.)
Az ARB Privacy Kft. adatvédelmi reggeli sorozatot indít, amelynek témái az adatvédelem új, európai szabályozásának egyes kérdései lesznek. Már a GDPR alkalmazásának első fél éve alatt sok kérdés merült fel a rendeletben foglaltak értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatban. Tapasztalataink alapján még mindig nagy a bizonytalanság és ezzel kapcsolatban sok kihívás éri nap mint nap az adatkezelőket.
Az Adatvédelmi Reggeli sorozat folytatódik, találkozunk 2021-ben.
Az ARB Privacy Kft. 2023. február 17-én immáron harmadik alkalommal rendezi meg az Adatvédelmi Tisztviselők Bálját.
A hazai adatvédelmi szakma az elmúlt két évben feszített tempóban igyekezett a hazai joggyakorlatot harmonizálni a GDPR elvárásáival. A szakmai tudás bővítését hirdető képzések, konferenciák mellett azonban – úgy véljük – a kötetlenebb rendezvénynek is létjogosultsága van. Az eseményen a szakmabeliek között élő és közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki, ahol egy estére félretesszük az adatvédelmi szabályzatokat, és egymás tánclépéseit vonjuk „hatásvizsgálat” alá.
Az ARB Privacy Kft. e szellemiség mentén rendezi meg az Adatvédelmi Tisztviselők Bálját, ahol pazar vacsora és színvonalas programok emelik az est fényét.
ARB ADATVÉDELMI KONFERENCIA no.3.
5 éves a GDPR
2023. május 24. 9.00 – 16.30
Helyszín: Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ
(1143 Budapest, Stefánia út 34-36.)
Az ARB Privacy Kft. adatvédelmi reggeli sorozatot indít, amelynek témái az adatvédelem új, európai szabályozásának egyes kérdései lesznek. Már a GDPR alkalmazása óta sok kérdés merült fel a rendeletben foglaltak értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatban. Tapasztalataink alapján még mindig nagy a bizonytalanság és ezzel kapcsolatban sok kihívás éri nap mint nap az adatkezelőket.
Az Adatvédelmi Reggeli sorozat folytatódik, találkozunk 2021-ben.
Az ARB Privacy Kft. 2021. február 26-án immáron harmadik alkalommal rendezi meg az Adatvédelmi Tisztviselők Bálját.
A hazai adatvédelmi szakma az elmúlt két évben feszített tempóban igyekezett a hazai joggyakorlatot harmonizálni a GDPR elvárásáival. A szakmai tudás bővítését hirdető képzések, konferenciák mellett azonban – úgy véljük – a kötetlenebb rendezvénynek is létjogosultsága van. Az eseményen a szakmabeliek között élő és közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki, ahol egy estére félretesszük az adatvédelmi szabályzatokat, és egymás tánclépéseit vonjuk „hatásvizsgálat” alá.
Az ARB Privacy Kft. e szellemiség mentén rendezi meg az Adatvédelmi Tisztviselők Bálját, ahol pazar vacsora és színvonalas programok emelik az est fényét.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Donec euismod diam sed dui sagittis ullamcorper. Curabitur commodo suscipit nulla sed lobortis. Sed eget leo non sem vestibulum ultricies ut vehicula elit. Etiam scelerisque ligula nec augue bibendum elementum. Praesent auctor leo lorem, eu venenatis leo consequat eget. Suspendisse potenti. Duis.
Adatvédelmi tanácsadás keretében – személyre szabott megoldásokkal – felkészítjük Önt a GDPR-nak való megfelelésre, különös tekintettel az átláthatóság és az elszámoltathatóság érvényesülésére:
Adatvédelmi audit keretében átvilágítjuk az adatkezelő személyes adatok kezelésével kapcsolatos gyakorlatát, felmérjük annak megfelelőségét és javaslatokat fogalmazunk meg a minél teljesebb körű megfelelés érdekében:
Szeretne teljeskörűen megfelelni az Önre vonatkozó adatvédelmi előírásoknak?
Felmérések szerint az online kiskereskedelem a magyar gazdaság 4,3 %-át teszi ki és rohamosan fejlődik, éves szinten pedig kb. 3 millió vásárló lép kapcsolatba a webáruházakkal. Tanácsadó Irodánk célja olyan megoldások keresése, amelyek révén az Ön vásárlói elégedetten veszik kézbe az általuk megrendelt terméket. Ennek érdekében vállaljuk
Adatvédelmi tisztviselő szolgáltatás keretében teljeskörűen ellátjuk a GDPR-ban és a vonatkozó hazai jogszabályokban meghatározott feladatokat. Tisztviselőként mindig naprakész és magas szintű tudással felvértezve állunk ügyfeleink rendelkezésére. Nemcsak a jogszerű és szakszerű adatkezeléshez kívánunk hozzájárulni, hanem egyúttal versenyelőnyt is biztosítunk számukra.
A „külső” DPO igénybevételének előnyei: kisebb bérköltség, garantált szaktudás, szakmai tapasztalat, folyamatos rendelkezésre állás.
Szinte minden vállalkozás foglalkoztat munkavállalókat. Az ún. munkahelyi adatkezelések ezért, amellett, hogy az adatvédelem egyik leggyakoribb esetkörét képezik, kiemelt figyelmet élveznek az adatalanyok, mind a jogalkotók és a jogalkalmazók oldaláról is. Tanácsadó Irodánk célja, hogy munkáltatóként Ön, illetve munkavállalóként az adatalanyok is elégedettek legyenek. Ennek érdekében vállaljuk:
speciális, a munkaügyi adatkezelésekre fókuszáló adatvédelmi oktatás megtartását az adatkezelő munkatársainak.
A társadalom minden tagja kapcsolatba kerül az egészségügyi ellátórendszerrel, így ebben a szektorban nagy mennyiségű információ kezelésére kerül sor nap, mint nap. Tanácsadó Irodánk számára az egészségügyi szolgáltatók adatkezelése kiemelten fontos. Ennek érdekében vállaljuk:
speciális, az egészségügyi adatkezelésekre fókuszáló adatvédelmi oktatás megtartását az adatkezelő munkatársainak.
Munkatársaink sokéves egyetemi oktatói (ELTE ÁJK, NKE), illetve szakmai előadói (BDO, TAM-CERT, IIR) tapasztalattal rendelkeznek, emellett rendszeren adnak elő az adatvédelemmel és információszabadasággal kapcsolatos tudományos és szakmai konferenciákon. Célunk, hogy közérthető módon, érdekes témák érintésével ismertessük meg a hallgatóságot az információs jogok elméleti és gyakorlati hátterével.
A közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismerhetősége a jogállamok egyik kiemelt értéke. Az átláthatóság nagyban hozzájárulás a közhatalom demokratikus gyakorlásához, illetve a közhatalom gyakorlóiba vetett állampolgári bizalom megtartásához. Tanácsadó Irodánk számára ezért kiemelten fontos az információszabadság megfelelő érvényesülése.